Kollégáink

Siklósi Eszter

Eszter már kis totyogósként is anyukájának asszisztált az állatok ellátásában, majd felnőtt korában ugyanezzel a lelkesedéssel választotta az állategészségügyi szakmát. Eszter „táskás”, azaz házhoz járó asszisztensként kezdte meg munkáját, amit a mai napig – állatorvosi rendelői munkája mellett – szívvel-lélekkel űz. Eszter hamar tudta, hogy megtalálta hivatását és az állatorvoslás lesz az a munka, amit mindig szeretettel, odaadással tud majd végezni.

Az állatorvos rendelői munkában Eszter azt szereti a legjobban, hogy széleskörű a pacientúra, ennek köszönhetően rengeteg tapasztalatra tehet szert. Mind az ambuláns ellátás, mint a műtéti beavatkozás során professzionálisan helyt áll. Németjuhász-Mali keverék kutyája van, így az ehhez hasonló fajtákat különösen szereti: szíve elsődlegesen a nagyállatok irányába húz, de mérettől függetlenül valamennyi fajta és méretű egyed azonosan fontos számára.