Kollégáink

Dr. Tóth Márton

Márton már egész fiatalon eldöntötte, hogy állatorvos lesz, ez az álma 2020-ban teljesült be, amikor állatorvos doktori diplomát szerezett a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen.

Az egyetemi évek alatt tagja volt a Tudományos Diákkörnek, kutatásai során a kutyák gyomor- és bélrendszerét érintő, vírusos megbetegedéseket vizsgálta. Tanulmányai alatt több rendelőben és állatorvos mellett végzett önkéntes munkát, és már ez idő alatt is felbecsülhetetlen tapasztalattal lett gazdagabb.

A diploma megszerzését követően Márton egy budapesti, nagy forgalmú rendelőben kezdett el dolgozni, ahol az ambuláns betegellátás mellett számtalan lehetősége volt sebészettel is foglalkozni. Azóta több rendelő csapatát is erősítette, fő területe a sebészet, a radiológia és az ortopédia.

2023-ban Márton belevetett magát egy alternatív terápiákkal foglalkozó szakállatorvosi képzésbe is, amely – véleménye szerint – a modern világban is kiváló kiegészítést tud nyújtani a betegek ellátásában.

A DogmoVet csapattagjaként Márton bízik abban, hogy az általános betegellátás mellett ezen területeken is a gazdik és kis kedvenceik segítségére lehet.

Szabadidejében szívesen túrázik, minden esetben nyitott a kutyás programokra, valamint a hagyományos lovaglás mellett elkezdett a szabadidomítás rejtelmeivel is megismerkedni.